A Kreatív Fogklinika kifejezetten a nagyobb, kiterjedt fogpótlásokra, összetett, bonyolult esetekre összpontosít, ami persze nem jelenti azt, hogy ne húznánk ki egy tejfogat, ha éppen arra lenne szükség. Csapatban dolgozunk, ezért gyakran adódik, hogy az implantológus/parodontológus vagy éppen az endodontus mellett több specialista is megjelenik, többek között a fogtechnika részéről is, hogy a páciens fogpótlását minél jobban megtervezhessük. A konzíliumok mellett nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy igény esetén ill. ha lehetséges, több variációt kínáljunk a fogazat restaurálására.
Szintén remek segítséget nyújtanak a sikeres konzultáció lefolytatásához és a kezelési terv(ek) elkészítéséhez a csúcsminőségű eszközök, a röntgenek, CT...
A fentiek egyedülálló professzionalizmust jelentenek, aminek a végeredménye egy átfogó, mindenre kiterjedő kezelési terv.
Azok a fogorvos specialisták, akik az adott pácienst kezelik ill. egy későbbi szakasz során látják majd, mindenképpen közvetlenül kell megismerjék a fogászati állapotát, kívánságait ill. a pácienst magát. A fogtechnikusnak is komoly szerep juthat, amennyiben a páciensnek határozott elképzelése van a végeredményt illetően, de fontos lehet a szaktanácsa a fogorvos szakvéleménye mellett abban az esetben is, ha a páciens bizonytalan. Őszintén hiszünk ennek a relevanicájában és, hogy ezáltal a páciensünk a lehető legjobbat kapja. Mondanunk sem kell talán, hogy annál nincs fontosabb számunkra, minthogy a páciens elégedett legyen az eredménnyel.




keretében.
A projekt az Európai Unió támogatásával,
az Európai Regionális Fejlesztési Alap
társfinanszírozásával valósul meg.

New advances in cosmetic dentistry!
We are proud to announce the introduction of Smylist, a computer aided Smile Design program that allows you to see your new smile before any treatment even starts....
Because we know that patients hate getting injections!
In February 2011 Kreativ introduced Milestone Scientific’s award-winning STA Wand® Plus system. The unit combines patented, state-of-the-art ...
Leif Schmidt Petersen and Laila Marianne Petersen from Denmark have celebrated their 25th wedding anniversary in Budapest whilst having their teeth done at Kreativ Dental.We wish them good health and ...